Tóth László Norbert, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatója valamennyi kirendeltségi dolgozónak, valamint az intézményvezetőknek ajándékverset küldött a költészet napja alkalmából. Levelében kiemelte: Hiszem, hogy a vers élni és szeretni tanít bennünket, olyan érzésekkel, érzelmekkel gazdagítja személyiségünket, melyek kiváltására csak a költők képesek.

A vonat-tiporta álmodozó, József Attila április 11-i születésnapja a költészet ünnepe lett, s ilyenkor nemcsak a Balatonszárszón életét befejező zsenit ünnepeljük, hanem mindazokat, akiknek kenyerük a szép szó, akik életművet építettek-építenek szabályos strófákból vagy szabadversekből, hogy szebb, jobb és emberibb legyen a világ. Arra is utalt: szerencsére intézményeinkben is hagyomány lett a költészet napi versmondó-verseny, vagy éppen az évről évre nemes szándékkal megjelenő Őszikék című antológia. Mert kell a vers, hogy vidámabb és emelkedettebb legyen a lélek. Most, a pandémia idején különösen. Akár klasszikusokat, akár kortársakat választunk, magunk épülünk belőle. A hősszerelmes Petőfi szentegyháznak tartotta a költészetet, Kányádi azt mondta egyik kisgyereket idézve: a vers az, amit mondani kell, Nagy Gáspár, a fiatalon elhunyt keresztény költő pedig egyenes gerincek kopogtatásának vélte a lírát. Igen, a vers mindenkinek mást mond, mást ad, de mindenképpen ajándékoz. 

A kirendeltség igazgatója Szabó T. Anna A versről című, Kányádi Sándornak ajánlott költeményét választotta idei ajándékversének:

A vers betölti a tüdőnket,
lendületet ad, tágasságot,
felemelkedni, szárnyas fényben
tapasztalni meg a világot.

Belátni fentről a mezőket,
határtalanságát a tájnak,
szabadságát, mit nem ismernek,
akik mindig a sárban járnak.

A tágasságból mégis-mégis
visszavágyik a test a földre,
az esőszagba, fűbe, vérbe,
apa karjába, anyaölbe,

házat-hazát lentről szeretni,
tüskék, ostorok, emberek közt,
az ide-oda lökdösésben,
ahol a szándék is csak eszköz,

de mikor levernék cöveknek,
ő lombot hajt, gyümölcsöt érlel,
fiókát ringat, és örökké
az égre ír lágy ág-kezével,

új énekesmadarat röptet,
tanít minket az égben lakni,
fénnyel tölti be a tüdőnket –
miatta fogunk megmaradni.

Képgaléria:

jozsef_attila.jpg szabo_t_anna.jpg