Képgaléria:

 

Nevelőszülő toborzó napot szervezett február 19-én a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltsége. A nagybajomi művelődési házban mintegy háromszáz résztvevővel zajló rendezvényen a nevelőszülőknél ifjúvá érett Kovács Mátyás egyetemi hallgató József Attila Tanítások című verséből adott elő részleteket, Csonka Alexandra énekelt, Hőgye Emőke énekes-gitáros csoportja karizmatikus dalokból válogatva, Lélek-hangoló összeállítással lépett fel. Fülöp Attila szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Tóth László Norberttel, az SZGYF Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatójával közösen átadta a Lehetetlen nincs országos rajz és kisfilmpályázat somogyi díjait, Keresztné Bezzegh Anita nevelőszülő Érdemes! címmel vallott a nevelőszülői hivatásról, Somos László kaposfői plébános, általános püspöki helynök Kiszeretni belőlük a jót címmel osztotta meg gondolatait. A Lőrincz Sándor vezette kerekasztal-beszélgetésen Tomorné Huber Éva, a marcali székhelyű Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója, Karsa Andrea, a Pünkösdi Gyermekszolgálat főigazgatója és Sanics Gabriella nevelőszülő vették nagyító alá a nevelőszülői hivatást.

 „Drávatamási Intézmény Korszerűsítése”

 Projekt időszak: 2018.02.01 – 2019.09.30

 Projekt összköltsége: 53.194.010 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

Projekt tartalma

 

A korszerűsítési projekt megvalósításával esély és lehetőség nyílik arra, hogy a rehabilitációs ellátás lényegi elemeit magas színvonalon tudja biztosítani az intézmény. A lakók, életkörülményeik javulása révén képessé válnak az önálló életvezetési képességek kialakítására, illetve helyreállítására, a társadalmi reintegrációra, az intézményi ellátás megszűnését követő utógondozásra, illetve a helyi települési közösségbe való beilleszkedésre, a visszaesés-prevenció alkalmazására, jogaik érvényesítésére.

A jelenlegi projekt célja a hajléktalan, fogyatékossággal élő, pszichiátriai betegek, továbbá szenvedélybeteg személyek, számára ápolást-gondozást nyújtó, rehabilitációs intézmények korszerűsítése. A korszerűsítés megvalósulásának, a tárgyi feltételek jogszabályi megfelelőségének biztosításával a határozatlan idejű szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés megszerzése.

A közvetlen célcsoport a Drávakastély szociális otthoni telephely rehabilitációs férőhelyein élő 20 személy.

Ingatlanok átalakítása felújítása –

Főépület, 7979 Drávatamási, Fő u. 41/a. hrsz: 157.: • Tető héjazat és tetőablakok cseréje.

A korábban irodaházként funkcionáló épület, 7979 Drávatamási, Fő u. 77. hrsz: 118.: A földszint átalakítása és felújítása: akadálymentes vizesblokk kialakítása, meglévő közlekedőből leválasztva WC kialakítása, pénztár helyiségből akadálymentes szoba kialakítása, igazgatói irodából 1 db lakóegység kialakítása (6 db 1 személyes szoba + fürdőszoba), földszinten teljes belső felújítás – burkolat csere, belső nyílászárók cseréje és festés, akadálymentes bejárhatóság biztosítása.

A korábban szolgálati lakásként funkcionáló épület, 7979 Drávatamási, Fő u. 78. hrsz: 117.: • belső terek felújítása (festés és burkolat csere), • belső nyílászárók cseréje, • akadálymentes vizesblokk kialakítása, • akadálymentes bejárhatóság biztosítása.

 

Szakmai nap:

A projekt keretében együttműködési megállapodás került megkötésre a fogyatékos személyek részére támogatott lakhatást biztosító intézmény fenntartójával, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületével. A szakmai nap megszervezését az együttműködés konkrét, gyakorlatban történő megvalósulásának szükségessége indokolja.

A szakmai napon a résztvevők számára bemutatásra kerülnek a projekt keretében megvalósult együttműködés formái (pl. intézménylátogatás), valamint további lehetőséget biztosítunk (munkatársi és fenntartói szinten egyaránt) a már kialakult szakmai kapcsolatok elmélyítésére, problémamegoldásra és a további együttműködés lehetőségeire fókuszálva.


 

 

“Nyitott világ” – a szabási kastélyépület felújítása

Projekt időtartama: 2017.12.01 – 2019.09.30

Projekt összköltsége: 99.999.998 Ft

 

 

 

 

 

Projekt tartalma:

Ingatlanok átalakítása, felújítása:

A projektbe bevont ingatlanok esetében számos olyan probléma jelentkezett az elmúlt években, melyek az ellátottak komfortérzetét valamint az életminőségüket negatív módon jelentősen befolyásolja (pl.: vizesblokkokban rendszeres csőtörés, dugulás, rossz szellőzés miatt penészesedés).

A felhívás indokoltsága és célja pont alapján meghatározott részcélok szerint: „A szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett rehabilitációs célú intézmények korszerűsítése az ellátottak életminőségének javítása érdekében.” ponthoz való kapcsolódás alapján.

 Részletezés

 az épület tető héjazat cseréje a tetőtéri ablakok cseréjével egyetemben,

 1 db akadálymentes vizesblokk kialakítása,

 vizesblokkok felújítása.

 Szakmai nap:

 A projekt keretében együttműködési megállapodás került megkötésre a fogyatékos személyek részére támogatott lakhatást biztosító intézmény fenntartójával, a Diótörő Alapítvánnyal. A szakmai nap megszervezését az együttműködés konkrét, gyakorlatban történő megvalósulásának szükségessége indokolja.

 A szakmai napon a résztvevők számára bemutatásra kerülnek a projekt keretében megvalósult együttműködés formái (pl. intézménylátogatás), valamint további lehetőséget biztosítunk (munkatársi és fenntartói szinten egyaránt) a már kialakult szakmai kapcsolatok elmélyítésére, problémamegoldásra és a további együttműködés lehetőségeire fókuszálva.

 

 


A projekt megvalósítási időszaka:
2017. december 21. – 2019. december 20.

 

Támogatás összege:
bruttó 149.317.201 Ft

 

A projektben a vissza nem térítendő

támogatás mértéke:
100%

 

Projektgazda:

Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon

Projektgazda székhelye:
8640 Fonyód-Alsóbélatelep, Báthory utca 14.

 

Konzorciumi partner:
Családháló Alapítvány

 

Összefoglaló:

A projekt komplex beavatkozási rendszere a lakosság egészségkultúrájának fejlesztésére, a hatékony, a célcsoportokhoz igazított egészségkommunikációval az egészségtudatosság növelésére, szemléletformáló és prevenciós programok megvalósítására irányul. Ezen általános célkitűzést a  tervezett projektünk az alábbi konkrét célrendszeren keresztül kívánja elérni:


 



 


A fentiekből következően a Felhívás átfogó, stratégiai célja a gyermekvédelmi szakellátási intézmények droghasználat kialakulásának megelőzését, visszaszorítását célzó tevékenységek támogatása. A program során a kedvezményezett intézményeknek olyan megelőző tevékenység megvalósítására nyílik lehetőségük, amely pozitív hatást gyakorol a gyermekvédelmi szakellátásban részesülőkre. 

Az egyik legfontosabb további cél, a gyermekvédelmi szakellátási rendszerekben élő gyermekek- és fiatalok szabadidejének a lehető leghasznosabb módon való eltöltése.

 Projekt részcéljai

    • prevenciós, szemléletformáló programok megvalósítása, amelyek hozzájárulnak a gyermekvédelmi szakellátásban ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett gyermekek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek (a továbbiakban: gyermekvédelmi szakellátásban részesülők) szerhasználat megelőzéséhez és visszaszorításához;

    • speciális programok megvalósítása, amelyek hozzájárulnak a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek vonatkozásában a nevelőszülői készségek fejlesztéséhez, a szülők és családok bevonásával erősítik a családi rendszert, a nevelőszülők szerepét;

    • továbbképzések, felkészítések lebonyolítása, amelyek növelik a nevelőszülői hálózatokban, gyermekotthonokban, területi gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozó szakemberek (a továbbiakban: gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók) szakmai hatékonyságát.

  •  A gyermekvédelmi ellátórendszer egyes ellátási formáihoz kapcsolódó felmérések, kutatások készítése a szenvedélybetegség megelőzése érdekében az ellátórendszer fenntartható, hatékony megelőzési rendszerének kialakítása céljából.