Családi napra várták a rokonokat, barátokat, ismerősöket a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon segesdi telephelyének lakói. A felkészülés, a vendégek fogadása vegyes érzelmekkel jár minden családi napon, mert mindig akad, akinek várakozása ellenére nem tudnak megjelenni szerettei. Mindezek ellenére a lakók versekkel, táncos produkcióval, lázasan készültek a vendégek fogadására, segítőikkel közösen tervezgettek, csinosítgatták környezetüket.

Az ünnepi programot a telephely vezetőjének köszöntője nyitotta meg, majd a Nemes Zita intézményvezető üdvözölte a megjelenteket, rövid tájékoztatót tartott az érdeklődőknek az intézményben folyó szakmai átalakításról, a támogatott lakhatási formáról.  Abban is megerősítette a családokat, hogy részben ugyan szakítottak az intézményi hagyományokkal,  azzal,  hogy a nyári időszakban is szerveztek családi napot, az év végén az adventi időszakban a székhely intézmény szervezésében megrendezésre kerülő családi napra ismét meghívják a barátokat, ismerősöket, családokat.

A programot megtisztelte jelenlétével az intézmény vezető helyettese, Czimbalekné Tigyi Andrea, valamint Krausz Katalin, a  Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) képviselője is, aki röviden ismertette a szervezet tevékenységét. Ezt követően a jelen lévők rövid bepillantást nyertek az EFOP 2.2.2.17- 0024 számú projekt szakmai vezetőjétől a támogatott lakhatásra történő lakói felkészítésről, és a telephely vezetőjétől az intézményi programokról. A kulturális blokkot a vendéglátók verses - táncos műsora zárta. A kora nyári időben a lakók és vendégek az ebédet közösen a szabadban fogyasztották el, majd ismerkedtek, beszélgettek, és az érdeklődők megtekintették a támogatott lakhatás ingatlanjait, felmerülő kérdéseikre választ kaptak az intézmény vezetőjétől. A délutánt vendégek és vendéglátók közösen - élő zenei kísérettel - zenei kívánságok teljesítésével, beszélgetéssel, közös tánccal, ismerkedéssel múlatták.  A késő délutáni órákat a családok egész napos felhőtlen időtöltése mellett a búcsúzkodás nehéz percei tették emlékezetessé, és a remény, hogy hamarosan újra a találkozásnak örülhetnek lakók és hozzátartozók egyaránt.  Távozás előtt a hozzátartozók, vendégek, emlékkönyvbe írtak gondolataikról, érzéseikről.

 

Képgaléria: