Nem tudni, mit érzett azon a május 22-i, kórházszagú hajnalon, amikor magához ölelte a Teremtő, csak az bizonyos: készült élete utolsó felvonására, és nem volt benne félelem a halállal szemben. Marcsi kolléganőnk – bármily szomorú leírni – átszenderült az öröklétbe. Maga után hagyva férjet, gyermeket, és a gyógyulás reményébe vetett hittel vegyített, megpróbáltatásokkal teli szenvedéssorozatot. És bennünket, kirendeltségi munkatársakat, a hozzá közelebb és távolabb állókat, a kiterjedt szociális és gyermekvédelmi intézményhálózat kollektíváját. A nagycsaládot…

 

Aki ismerte, gyorsan, s könnyedén megszerette, mert valóban szeretni való lény volt. Nemcsak aktív időszakában, betegségének különböző periódusaiban is. Őrzött valamit az angyallétből, a gyermekségből, a gyermeklelkűségből, amelyet életének erősebb viharai sem tudtak megtépázni, s amely csak oly keveseknek adatik. A gyermeklelkűség ugyanis kegyelem.

Szőkeségébe vegyülő mosolyával, kedvességével, derűs bájával rövid idő alatt otthonmeleget varázsolt puritán irodájában, s mindig figyelt a hozzá betérőre. Mert kíváncsi volt véleményére, kérdéseire. Mert érdekelte a másik…

Érdekelte a szakma, a gyermekvédelem ezer ága-boga, s egy-egy ügy mögött a gyereket és a pedagógust látta. Mindenben kereste, és megtalálta a jó szándékot, hiszen tisztában volt vele: nem a negatív indulatok viszik előre a világot. Mint ahogy azzal is: a szívekhez nem széles országút vezet, hanem apró ösvények…

Tudtuk mindannyian: értett a gyerekek nyelvén. Ezért lett óvónő, de később pszichopedagógia szakos gyógypedagógus tanár végzettséget is szerzett. Első munkahelye egy óvoda volt, de dolgozott a megyei kórházban is, majd 1993-2003 között a „Vasút a gyermekekért” Alapítványnál, s nyolc éven át a SzocioNet Szolgáltató központnál volt módszertani szaktanácsadó és családgondozó. Ezt követően került intézményhálózatunkba. Előbb Nagybajomban a Kékmadár Gyermekotthonban dolgozott gyógypedagógusként, majd a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségén lett gyermekvédelmi referens. Hivatása teljében érte utol, majd gyűrte le a kegyetlen kór.

2017 novemberében, a Szociális Munka Napján főigazgatói dicséretben részesült. A berzencei Szeretet Szociális Otthonban rendezett ünnepségen elhangzott laudációjában is megfogalmazódott humánuma, érzékenysége, az a nagyfokú szolidaritás, amely munkája során érvényesült. Emellett az is, hogy kiváló közösségi ember, jó szervező, aki mosolygós, megnyerő lényével van jelen a kirendeltségen éppúgy, mint a gyermekvédelmi ellenőrzéseken.

A főigazgatói dicséret meglepetés volt számára. Felettesei mindvégig titkolták előtte, hogy várományosa az elismerésnek, s az oklevelet könnyek között, szinte megrendülve vette át Tóth László Norbert igazgatótól. Az érzelmeit – mint ahogy másutt sem –, nem tudta, és nem is akarta titkolni.

Azokon a kirendeltségi, közös áhítatokon sem, amelyen mindig megjelent. Egy-egy bibliai igerész sokunkat megérintett, mi több, szinte „arcul csapott”, s olykor-olykor Marcsi tekintetét is könnyfátyol fedte.

Most pedig mi sírunk, az itt maradottak, akiket sokkolt a halálhíre, hiszen egyedülálló hangszer volt Isten kezében. Most azonban ez a hangszer örökre elnémult…

Kedves Marcsi! Örülünk, hogy velünk voltál! Örülünk, hogy Veled lehettünk!

Ég Veled! Legyen könnyű az álmod, s erősíts bennünket odafentről! 

Lőrincz Sándor

 

Solymosi Mária temetése 2020. június 11-én, csütörtökön 14 órakor lesz a kaposvári Keleti Temetőben