Ugyan jó pár külföldi pilóta a határzár miatt kénytelen volt lemondani a korábban gyermekotthonban nevelkedő Pálfi Tamás vállalkozó meghívását a közelmúltban rendezett balatonkeresztúri jótékonysági pilótatalálkozóra, így is 437 ezer forint gyűlt össze a nemes kezdeményezés kapcsán.

Mint azt Tóth Ildikótól, a fonyód-alsóbélatelepi Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon megbízott igazgatójától megtudtuk: kiváltképp örültek az egykori növendék ötletének, melynek köszönhetően – a látványos esemény mellett – intézményhálózatuk számára lehetőségük nyílt különféle szabadidős tevékenységek támogatására, társasjátékok, sporteszközök beszerzésére. Az adományból nemcsak a fonyódi székhelyintézményben lévő fiatalok, hanem a telephelyeken – Zamárdiban, Balatonbogláron, Öreglakon és Somogyváron – nevelkedő gyerekek is részesülnek. Mivel sikeres volt a jótékonysági akció, az ötletgazda azt tervezi, hogy jövőre is megrendezik a pilótatalálkozót, melyen sokan találkozhattak a repülés szabadságával, boldogságával, és kezdeményezésüket az ország más megyéinek gyermekvédelmi intézményeire is kiterjesztik.

Lőrincz Sándor

Fotók: Németh Levente (sonline.hu)

Képgaléria: