KOV_0199.JPGKaposvári képzés a gyermekvédelmi munkatársaknak
Alkotó-fejlesztő meseterápia a gyermekvédelemben címmel Somogy, Tolna és Baranya megyei gyermekvédelmi munkatársaknak tartott harmincórás interaktív képzést dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta, a néprajztudományok kandidátusa Kaposváron,

KOV_9754.JPGAz Irgalmasság Éve jegyében rendezett költészet napi versmondó versenyt a segesdi Gondviselés Szociális Otthon szabási részlege. A szabási közösségi házban zajló rendezvényen harmincegy ellátott mutatkozott be a zsűrinek. Klasszikus és kortárs szerzők művei egyaránt elhangzottak, sőt néhányan saját költeményüket szavalták el. Ezúttal nemcsak a somogyi szociális otthonok lakói indultak a versenyen, hanem a gyermekvédelmi ellátórendszerben nevelkedők is. A fiatalok közül a nevelőszülőknél élő Kovács Mátyás lett az első, aki József Attila Elégia című versét bámulatos átéléssel tolmácsolta. Az idősebb korosztály legkiválóbb versmondója Horváth Lászlóné, a berzencei Szeretet Szociális Otthon idősrészlegének lakója lett József Attila Kései siratójának megrázó előadásával.

barcs_hf.JPGA berzencei Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon barcsi Együtt - Egymásért Szociális és Gyermekotthoni telephelyén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság saját forrásából építteti újjá a gondozási egységeket összekötő folyosórendszert.

A lakók elhelyezési, valamint a dolgozók munkakörülményeit lényegesen javító beruházás összértéke 144 millió forint.

A berzencei Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon barcsi Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthoni telephelye tizedik alkalommal részesült abból az adományból, amelyet a németországi Sinsheim város  önkéntes tűzoltóegyesülete gyűjtött össze a barcsiaknak. A testvérvárosi önkéntesek adományai – ruhanemű, bútor, játék, kerékpár, higiéniai eszközök – minden alkalommal óriási segítséget jelentenek a gyermekotthon számára.

A német vendégek találkoztak az otthon lakóival is.  Az ajándékokat a lakók zenés műsorral köszönték meg.

eu_nap.JPGEgészségmegőrző napot rendeztek a kálmáncsai szociális otthonban. Dr Szekeresné Bökönyi Éva védőnő a szenvedélybetegségekről tartott előadást az ellátottaknak, akik értékes hozzászólásaikkal gazdagították az együttlétet. Az elődadás során szó volt a szenvedélybetegségek fajtáiról, a hozzászokás veszélyeiről, a szenvedélybetegségek szervezetre és környezetre gyakorolt ártalmas hatásairól és a gyógyulás egyéni és közösségi lehetőségeiről, illetve a kapcsolati háló, a családi háttér jelentőségéről.

Az intézményből harmincöt ellátott hallgatta a védőnő előadását, akitől versekkel búcsúztak az otthonlakók.