A nyár derekán járva újabb programokon vehettek részt a segesdi Gondviselés Szociális Otthon lakói. Az „Egy kis nyáresti zene” keretében július 12-én koncertet adott a nagyatádi Acustic Classroom zenekar a segesdi telephely lakóinak, melyre a székhely intézményből is ellátogattak néhányan. A négytagú formáció két évvel ezelőtt már koncertezett itt. Akkor gyerekdalokat adtak elő nagy sikerrel. A mostani repertoárban filmslágerek, megzenésített versek, balladák, illetve a popzene klasszikusainak számító előadók szerzeményeiből csendültek fel ismerős dallamok. A másfél órás zenei időutazás végén a lakók visszatapsolták az előadókat, majd barátkoztak, ismerkedtek egymással az itt élők és a zenészek. A nyáresti hangulatot megalapozó dallamokat követően zsíros kenyér-parti következett, és a fagylalt sem maradt el.

A segesdi Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon kőkúti és kálmáncsai telephelyének lakói több programon vehettek részt a nyárelőn. Kézműves foglalkozás keretében a park fái alatt az ügyesebbek ruhacsipeszből pillangókat készítettek, voltak, akik színezéssel és rajzolással töltötték a délelőttöt. A manuális tevékenység mellett a beszélgetés és nótázás, zenehallgatás is szerepet kapott a programon.

Kutyaterápiás foglalkozásra is volt lehetőség a múlt hónapban a segesdi Gondviselés Szociális Otthon parkjában. Az állat-asszisztált foglalkozás általános célokat fogalmaz meg, a program résztvevőinek életminőségét hivatott javítani, valamint a jó közérzetet, kedélyállapotot fokozni. A kutya mint érzelmi és szociális támasz közreműködhet az emberek pszichés állapotának javításában, és gátolja az idősek magány és depresszió okozta testi-szellemi leépülését – hallhatták a résztvevők, akik hetente két alkalommal vettek részt a sok érdekességet kínáló terápián. 

 

 

Pergő cigánytánc, népdal, andalító sláger, népi gyermekjáték, izgalmas hastánc, s még számos műfaj képviselői mutatkoztak be a marcali művelődési központban, ahol a Somogy megyei gyermekvédelmi hét keretében 12. alkalommal rendezték meg a hagyományos, Zene nélkül mit érek én? című, zenés-táncos fesztivált. Bereczk Balázs, Marcali alpolgármestere köszöntőjében a szorgalommal elért eredményre helyezte a hangsúlyt, Nábrádi Csilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóhelyettese a zenéről, mint örömforrásról és közösségi élményről beszélt; arra is utalva: az életünket átszövő zene azt is elárulja, kik vagyunk. A jól megválasztott zene pozitív élményt ad, serkenti a koncentrációt és sikert is jelenthet, elég, ha csak a tehetséggondozó műsorokra gondolunk. Mint mondta, maga is sok éven át játszott hangszeren, s férje és gyermekei is zenélnek.

Százmillió forintból újul meg a segesdi Gondviselés Szociális Otthon szabási telephelye – hangzott el azon workshopon, amelyet az intézményben rendeztek. A megyei kórház hajdani, Tallián-kastélyban kialakított „elfekvője” huszonegy esztendeje szenvedélybetegek rehabilitációs részlegeként működik. Az ötven személy elhelyezését biztosító épület rekonstrukcióját a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azért szorgalmazta, mert a kastélytető régen megérett már a cserére, csakúgy, mint a nyílászárók, de felújítják a vizesblokkokat és kialakítanak egy akadálymentesített fürdőszobát is.